Beléptetőrendszerek intézmények részére

Nagy forgalmú közintézményben vagy irodában előfordulhat, hogy a dolgozók és ügyfelek mellett rossz szándékú személyek is besurrannak, elvegyülve a belépésre jogosultak között, majd az elemelt értékekkel ugyanúgy távoznak. A kártyás beléptető kapu használatához viszont meg kell adniuk a nevüket, illetve bemutatniuk valamely személyi okmányukat; így pedig valószínűleg nem kockáztatnák meg a bűncselekményt.

Beléptetőrendszerek intézmények részére

 

A társasházakban, iskolákban, önkormányzatoknál, közintézményekben és irodákban alkalmazott beléptető rendszerek feladata kettős. Egyrészt, a kizárólag arra jogosult személyek beléptetésével hatékonyabban megelőzhetők a bűncselekmények, másrészt pedig a dolgozók és látogatók mozgása könnyebben nyomon követhető. Egy nagy forgalmú közintézményben vagy irodában előfordulhat, hogy a dolgozók és ügyfelek mellett rossz szándékú személyek is besurrannak, elvegyülve a belépésre jogosultak között, majd az elemelt értékekkel ugyanúgy távoznak. A kártyás beléptető kapu használatához viszont meg kell adniuk a nevüket, illetve bemutatniuk valamely személyi okmányukat; így pedig valószínűleg nem kockáztatnák meg a bűncselekményt, hiszen hamar a nyomukra akadna a hatóság.

 

A munkaidő egyszerűen nyilvántartható

 

beléptető rendszer cégeknélAz intézménybe belépők mozgásának nyomon követése is több előnnyel bír. Egy munkahely esetén az alkalmazottak tényleges munkaideje sokkal egyszerűbben nyilvántartható; így akkor is időben érkeznek majd reggel, illetve valóban csak a munkaidő végén indulnak haza, ha felettesük aznap épp nem tartózkodik az irodában. Az iskolákban hasonló célt szolgálnak a beléptetőrendszerek: egyrészt használatukkal a szülők nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket, illetve az is ellenőrizhető, hogy a tanuló valóban az iskolában tartózkodott-e a tanítási idő alatt.

 

Távol tarthatjuk az illetékteleneket egyes helyiségektől

 

Beléptetőrendszerek alkalmazásakor az érintett személyeket belépési jogosultsággal ruházhatjuk fel; illetve azt is meghatározhatjuk, az egyes irodákba vagy más helyiségekbe ki léphet be – például megszabhatjuk, hogy a takarító személyzet az épületbe beléphet, az irattárba vagy a pénztárhelyiségbe viszont már nem. A rendszer ezen kívül pontosan dokumentálja, az illető mikor lépett be és hagyta el az épületet. Az egyes helyiségek használatát belépési jogosultsághoz kötve káresemény bekövetkeztekor a helyzet sokkal könnyebben kivizsgálható, a munkahelyi gyanúsítgatás pedig elkerülhető. A tapasztalatok szerint ezek a beléptetőrendszerek nagy mértékben képesek növelni a céges kultúra hatékonyságát.

 

Érdekli mennyibe kerülne Önnek egy riasztórendszer?

Ingyenes, gyors, egyszerű kalkulátor, az eredményt elküldjük e-mailben és pdf-ben is letöltheti!

Riasztórendszer kalkulátor

Biztonsági kamerarendszer kalkulátor

Riasztórendszer kalkulátor Kamerarendszer kalulátor

Lépjen velünk kapcsolatba!
Megbízható, leinformálható, korrekt telepítő szakembert ajánlunk.
(a kiajánlás ingyenes)

Név
Irányítószám
E-mail
Üzenet
 

Legnépszerűbb cikkek

Szénmonoxid érzékelés a családi házakban

Szénmonoxid érzékelés a családi házakban

A CO érzékelő figyeli a CO-szintet és figyelmeztet, ha veszélyes mértéket ér el. Felszerelési és alkalmazási tanácsok.
Google Analytics Alternative