Mit mérlegeljen egy cégvezető biztonságtechnikai rendszerek választásánál?

Ahhoz, hogy egy vállalkozás számára megfelelő rendszert választhassunk ki, fel kell mérnünk az igényeket, lehetőségeket és az elérhető opciókat is. A mérlegelés, illetve a szakemberrel való konzultáció ott kezdődik, hogy meghatározzuk, mit is akarunk ellenőrizni – megfigyelni, illetéktelen behatolás ellen védeni.

Mikor tudhatjuk vállalkozásunkat teljes biztonságban?

Minél nagyobb egy vállalkozás, minél több helyet foglal el fizikailag és virtuálisan, minél nagyobb szeletet birtokol egy adott piactól, annál többféle veszéllyel, kockázattal kell szembenéznie. Egy cégvezetőnk tehát lehetőségeihez képest a lehető legjobban fel kell készülnie, hogy megvédje vállalatát, alkalmazottait és értékeit. Ahogy a mondás tartja: Ha békét akarsz, készülj a háborúra.

Megfigyelőrendszerek üzletekben és egy hasznos alkalmazás

A különböző üzletekben, például trafikokban, élelmiszerboltokban vagy műszaki áruházakban kiépített megfigyelő rendszerek elsődleges célja a lopások, illetve az illetéktelen behatolások megelőzése.

Láttuk, rögzítettük, visszakerestük…

Azt már tényként kezeljük és alap dolognak tartjuk, hogy egy-egy rendelésünket követjük az interneten keresztül, a megadott tracking számok alapján az éppen aktuális státuszról akár a mobiltelefonunkra vagy táblagépünkre is azonnal, on-line megkaphatjuk az információkat.

Rádiófrekvenciás kommunikáció

A rádiófrekvenciáról, a rádióhullám tulajdonságairól, és a rádióhullám alkalmazásáról

Társasházak videós megfigyelőrendszerei

A videós megfigyelőrendszer képes arra, hogy eltántorítsa a lehetséges elkövetőket a bűncselekménytől; de ha az már megtörtént, a tettesek gyorsabb felderítését is előremozdítja. Egyre több társasházat kameráznak be a fővárosban és szerte az országban; a kamerarendszerek kiépítésére az ingatlanok lakóközössége gyakran pályázati forrásokat is igénybe vehet.

Videós appok – Tartsa szemmel értékeit!

Az okoseszközök elterjedése egy egészen új szintre léptette az otthoni és vállalati biztonságot is – míg korábban csak arra volt lehetőségünk, hogy elriasszuk, vagy utólag kézre kerítsük azt, aki értékeinket magának akarja, ma már akár élőben le is fülelhetjük. Az okostelefonok és az otthoni biztonsági rendszerek integrációjával ma már könnyen és gyorsan egy olyan rendszert hozhatunk létre, amely segítségével akkor is szemmel tarthatjuk otthonunk minden szegletét, amikor éppen munkában vagyunk, vagy éppen fordítva.

Új, minőségi riasztócsalád a kanadai DSC-től

A magyarországi riasztós piac élvonalát képviselő kanadai DSC márka most júniusban új termékcsaláddal debütált hazánkban.

Tűzvédelmi előírások cégek számára

A cégek és egyéni vállalkozások tűzvédelmi kötelezettségeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzat határozza meg. A legújabb szabályzat 2014. december 5-én került kiadásra, hatályba pedig 2015. március 5-én lép. Eddig van tehát ideje a cégeknek, vállalkozásoknak arra, hogy elkészítsék új tűzvédelmi dokumentumaikat és megfelelően felkészüljenek az átalakított irányelveknek megfelelően.

Távfelügyeleti rendszer kiválasztása

Távfelügyeleti rendszer választásakor sokaknál az ár a legfontosabb szempont – pedig egy ilyen rendszer beszerzésekor ez éppen, hogy kisebb jelentőséggel kellene, hogy bírjon. Mivel értékeinket s biztonságunkat védi, a befektetés bőven megéri. De akkor mit mérlegeljünk?

Kültéri és beltéri mozgásérzékelők

A kültéri mozgásérzékelők a beltériek csepp- és UV-álló házba szerelt változatai, amelyeket elsősorban épületek között, falakkal részben védett terület felügyeletére használnak.

Kezemben a vállalkozás

Sokaknak ismerős probléma lehet, hogy bizony nem elég könnyű a dolgokat mindig egy kézben tartani, egyszerre tárgyalni, beszerezni és még az ügyfeleket is kiszolgálni. És itt nem annyira a személyes közreműködésre gondolok, hanem inkább arra, hogy az információ mindig rendelkezésre álljon. Ebben van sok szerepe a jól kiépített kamerás megfigyelő rendszereknek.

Biztonsági kamera fogalomtár

Mit jelent az IP kamera? Miért érdemes IP rendszert választani? Mit jelent a Boxkamera, a Csőkamera, és milyen egy Dóm kamera. Mit jelent a Pan-Tilt-Zoom? Milyen egy IR - infra fed - éjjellátó rendszer?

Beléptetőrendszerek intézmények részére

Nagy forgalmú közintézményben vagy irodában előfordulhat, hogy a dolgozók és ügyfelek mellett rossz szándékú személyek is besurrannak, elvegyülve a belépésre jogosultak között, majd az elemelt értékekkel ugyanúgy távoznak. A kártyás beléptető kapu használatához viszont meg kell adniuk a nevüket, illetve bemutatniuk valamely személyi okmányukat; így pedig valószínűleg nem kockáztatnák meg a bűncselekményt.

A riasztórendszer bemutatása 6 pontban

DSC biztonsági rendszert bemutatója 6 egyszerű lépésben. Kezelők, vezérlők, héjvédelem, belső védelem, Élet- és értékvédelem, Kommunikáció és távfelügyelet

A biometrikus biztonsági rendszerek működése

A biometrikus azonosítás lényege nevéből is kiolvasható – egyéni jellemzőink alapján azonosít minket a rendszer, előre rögzített minták alapján. Egy olyan vállalatnak, amely valóban biztonságban akarja tudni értékeit, ilyen rendszerrel kell védenie azokat. Hogyan ismer fel a gép?

Biztonságtechnikai eszközök alkalazásának jogi háttere

A biztonságtechnikai rendszerek alkalmazása a cégek életében elengedhetetlen, de a magánszférában is rohamosan terjed alkalmazásuk: szinte minden családi házban – de sok lakásban is – megtalálható riasztórendszer, illetve biztonsági kamerás megfigyelés.

GPRS tudástár

GPRS jelentése, a csomagkapcsolt megoldás. Lényege az állandó on-line kapcsolat mellett adatforgalom alapú átvitel, és elszámolás. A technológiát használják a biztonságtechnikában.

Kamerás megfigyelés munkahelyen

A Munkatörvénykönyv szerint a munkáltató a munkaviszonnyal összefüggésben ellenőrizheti a munkavállalót. Ehhez a munkavállaló hozzájárulása nem szükséges, más jogalap azonban igen:

Infrasorompók

Az infrasorompók a vonali érzékelők közé tartoznak: a sorompó szabad szemmel láthatatlan, infravörös fénynyalábjának megszakításakor a berendezés jelet küld az azzal összekötött rendszernek, beindítja a riasztást, és/vagy jelez a távfelügyeleti központnak.

Hogy válasszunk riasztót?

Ha a saját és családunk épségéről, biztonságáról van szó vagy vállalkozásunk vagyonának védelméről, senki nem köt szívesen kompromisszumot a minőséget illetően.

A beléptető és munkaidő-nyilvántartó rendszerek ismérvei

Aligha van olyan vállalati feladat, amit olyan széleskörű ellenszenv övezne, mint az adminisztrációt. Egy cégvezetőnek ezzel foglalkozni időrabló, unalmas és meddőnek tűnő munka, amely nélkül azonban a hatékony működés nem lehetséges. A megoldás erre az automatizálás. A munkaidő nyilvántartása, túlórák és szabadságok, a munkabér kiszámítása, az erőforrások elosztása valódi rémálom lehet, ha hagyományos módszereket alkalmazunk. A folyamat azonban mindenki kényelmét szolgálva egy munkaidő-nyilvántartó rendszerrel forradalmasítható.

Legnépszerűbb cikkek

Videós appok – Tartsa szemmel értékeit!

Videós appok – Tartsa szemmel értékeit!

Az okoseszközök elterjedése egy egészen új szintre léptette az otthoni és vállalati biztonságot is – míg korábban csak arra volt lehetőségünk, hogy elriasszuk, vagy utólag kézre kerítsük azt, aki értékeinket magának akarja, ma már akár élőben le is fülelhetjük. Az okostelefonok és az otthoni biztonsági rendszerek integrációjával ma már könnyen és gyorsan egy olyan rendszert hozhatunk létre, amely segítségével akkor is szemmel tarthatjuk otthonunk minden szegletét, amikor éppen munkában vagyunk, vagy éppen fordítva.
Google Analytics Alternative